E héten lezárják a Déli pályaudvart, óriási káosz lehet belőle
A Közlekedő Tömeg azt javasolja, hogy a 139-es és 140-es buszcsalád mindkét irányban térjen be Kelenföld vasútállomáshoz, megkönnyítve az utasok dolgát.
A Közlekedő Tömeg azt javasolja, hogy a 139-es és 140-es buszcsalád mindkét irányban térjen be Kelenföld vasútállomáshoz, megkönnyítve az utasok dolgát.
A Déli és a Nyugati pályaudvar közé épített szuperalagút ötletét vázolták föl ismét szakértők és döntéshozók a Déli jövőjéről szóló fórumon. A szép számban jelen levő lakók kíváncsian hallgatták a víziókat, de a végén többen sérelmezték, hogy a mindennapi problémáikat nem hallgatja meg senki.
Egy középkorú nőt gázolt el a szerelvény a Déli pályaudvarnál.
A MÁV halaszthatatlan karbantartási munkára hivatkozik.
Az érintett elővárosi és távolsági vonatok csak Kelenföldig mennek. Egyelőre nem tudni, meddig marad ez így. A Délit azután zárták le részben, majd teljes egészében, hogy napközben kisiklott egy motorvonat és megdöntött egy vezetéktartó oszlopot.
Tolatás közben kisiklott egy motorvonat a Déli pályaudvaron, megdöntötte a felsővezeték-tartó oszlopot, ezért a menetrend szerint itt végállomásozó vonatok mind Kelenföldre érkeznek, az elővárosi járatok onnan is indulnak, a távolsági vonatok azonban a fennforgás ideje alatt is a Déliből indulnak.
Az elgázolt utas életveszélyes sérüléseket szerzett.
Megint a 2-es vonalon állt le a közlekedés, gázolás történt.
Kérdés, hogy a választások előtt lép-e az ügyben bármit a kormány, és megkezdhetik-e jövőre az átalakítást.
A Déli pályaudvar közelében lakók gyakorlatilag reggeltől estig a vonatok zaját hallgatják.
Három vasúti kocsit fújtak össze a Déli pályaudvaron, ki sem lehet látni az ablakokon.
A közbeszerzési kiírás címe kissé bonyolult, de a lényege az, hogy várják a pályázatokat a Déli pályaudvar üzemi területére tervezett sport és szabadidős beruházások tervezésére.
Befejezték a Déli pályaudvaron előző nap kisiklott vasúti kocsik beemelését, hajnaltól a vonatok korlátozás nélkül és pontosan indulhatnak – közölte a Mávinform kedd reggel.
A vonatokat korlátozásokkal fogadják és indítják, egyes járatok pedig csak Kelenföld állomásig közlekednek, illetve onnan indulnak. A kisiklott kocsik eltávolítása este kezdődik.